Helló-helló! Nos, úgy gondoltam, hogy első igazi
és nem mellesleg komoly bejegyzésemben, talán beszélnék egy kicsit a könyvekkel
való viszonyom alakulásáról az évek során. Nos, ha hiszitek, ha nem régen nem
szerettem olvasni. Na, ide pont beillene az az emoji. Tudjátok. Amelyiknek
totál fehér a szeme,a szájával egy O-t formál, a kezét pedig az arcához emeli.
Oké, ha eddig nem tudnátok melyik, bevágom ide. :D
Na, most már tudjátok.
Elkalandoztam picit. Folytassuk. Szóval, nem szerettem olvasni. Könyveim ugyan
voltak, azonban csak rövidebb meséket, versikéket, mondókákat rejtettek
magukban. Amelyekből valljuk be, annyi idősen már kinőttem. Aztán, anyukám
polcán sorakozott sok-sok pöttyös és csíkos könyv. Nem tudom ismeritek-e. A
vörös pöttyös könyvekhez tudnám őket hasonlítani, akkor voltak ezek nagyon
népszerűek, amikor a könyvek még 15-30Ft-ba kerültek. De, szép is lenne, ha még
most is annyiba kerülnének. Awww! Akkor viszont más termékek árai is ehhez
alkalmazkodnának és változatlan lenne a helyzet. Amúgy még mindig adnak ki
ilyen könyveket csak már nem olyan népszerűek.
Tehát. Az első regény,
amit elolvastam (magamtól), a Két Lotti volt. Amikor elkezdtem csak úgy faltam
a lapokat és igen büszke voltam magamra, hogy én aztán milyen ”nagy” vagyok.
Eljutottam a hatodik- hetedig fejezetig egy nap alatt, majd egy kissé
lassítottam a tempón, de azért kiolvastam. Akkor aztán, hogy örültem a
fejemnek. Fuhúú!! Valahogy azonban mégsem hozta meg a kedvem az olvasáshoz.
Próbálkoztam utána még pár pöttyös könyvvel, de nem volt az igazi. (Hehe! A
Pöttyös az igazi!) Kicsit bugyutának, gyerekesnek éreztem őket. Ilyen volt
például a Hárman a szekrény tetején vagy a Szamóca lányok.
Aztán-bár ezt eléggé
klisésnek fogjátok tartani- az egyik lány az osztályunkban elkezdte olvasni a
Szent Johanna gimit. Folyton csak dicsérte és dicsérte, lassan egyre több
barátom elkezdte és ők is ódákat zengtek róla. Úgy döntöttem megkérem anyát,
hogy vegyük meg. Elmentünk a könyvesboltba és meg is lett az első regényem,
amit én magam kértem. Már a borítója megfogott. Van valami varázslatos a régi
könyvek kopottas borítójában és a megsárgult lapjaiban, de annak a könyvnek a
borítójához hasonlót addig nem nagyon láttam. Hülyén hangozhat, de tényleg nem
tudtam a korosztályomnak szóló modernebb könyvekről.
Amint hazaértünk rögtön
el is kezdtem olvasni és már az magával ragadott, hogy nem kell minden mondatot
háromszor elolvasnom, hogy megértsem a régiesebb szavakat, kifejezéseket.
Ugyanis nem voltak benne. Nem olvashattam sajnos sokáig, mert szinte rögtön
mennem kellett lovagolni. Nos, máskor nem kellett kétszer mondani, ha anyu azt
mondta mehetek aznap a lovakhoz, már készen is álltam, de most egyenesen
nehezemre esett otthagyni legújabb szerzeményemet. Ezek után egyre csak jöttek
ki Leiner Laura könyvei és mire a hatodik részhez értem, a korosztályomhoz
hűen, szerelmes voltam Cortezbe, én akartam lenni Reni és abba a bizonyos 11. B
osztályba akartam járni. Mire vége lett az SzJG-nek már komolyan azt vallottam,
hogy imádok olvasni, azonban nem tudtam, hogy ezek után melyik könyvhöz nyúljak.
Azért ne aggódjatok,
könnyen megoldódott a problémám, hiszen valakitől hallottam a Vörös pöttyös
könyvekről. Innentől pedig a lehetőségek tárháza nyílt meg előttem.
Egyre többet olvastam és
persze egyre jobban szerettem olvasni. Azt azért nem engedhettem meg magamnak,
hogy mindet megvegyem, de annak is van egy hangulata, amikor a könyvtárban
vadászol a neked szimpatikus kötetekre. Azonban, mégis. A legjobb az, ha a
saját könyvedet olvashatod. Így lett belőlem egy vérbeli könyvmoly, és mindezt
Leiner Laurának és sajátos humorának köszönhetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése